Little girl's in the black forest

Tárgy: Little girl's in the black forest Hétf. Júl. 09, 2012 5:54 am

HELP ME!❥

Egyre jobban kifáraszt engem ez a folyamatos rohangálás. Napról-napra több munkát vállalok, hogy tudjam fizetni a számlákat és néha még magamra is költsek egy keveset. A folyamatos takarítás, főzés és rohangálás egyre jobban legyengít. A lábam folyamatosan sajog a fájdalomtól, és este tíz körül már alszom. Muszáj pihennem, mert minden reggel pontban fél hétkor a munkaadómnál kell lennem. A reggelijének elkészítésével kezdem a napot, majd jön a konyha, a szobák és fürdő kitakarítása, majd egy kis kertészkedés és egy kis ebédszünet. Ez idő alatt én rohanok a szomszédba és elviszem sétálni a kutyusokat, vagy más alkalmi munkát végzek el. Aztán délután vissza a nénihez, egészen kilenc óráig. Általában ilyenkor jár le a munkaidőm, de van, hogy még ennél is tovább gürizek. A legnagyobb bajom a késői órával csak az, hogy félek a sötétben. Vagyis ott ahol világítanak a lámpák nem tör rám a félelem, de ahhoz, hogy hazaérjek át kell vágnom az erdőn. Az pedig ilyenkor nagyon sötét és állítólag tele van rablókkal és természetfeletti lényekkel. Az igaz, hogy az utóbbiban nem hiszek, nem vagyok már kisgyerek, de az előzőekkel nem szívesen találkoznék. Még fényes nappal sem, nemhogy éjszaka. Van amikor ráveszem magam a hosszabbításra, és nem az erdei ösvényen megyek, hanem megkerülöm a falut, de néha a fáradtság győzedelmeskedik fölöttem. Ez most is pontosan így van. Az óra már lassan fél tízet üt és én még csak most lépek ki a kapun, amit gondosan bezárok magam után és megindulok hazafelé. Gyors lépésekkel haladok, nem időzök sehol. Amikor elérem az átjárót körbenézek, és csak akkor lépek rá, amikor megbizonyosodok arról, hogy senki nincs a közelemben. Egyébként nagyon szép ilyenkor az erdő. A holdfény besüt, és megvilágítja a fákat. A nagyon magas fáknak csak a tetejét világítja meg, ami ezüstösen csillog, az alacsony fák pedig árnyékot vetnek a földre. Néha, amikor egy-egy mókus elszalad a fák tövében, vagy kutyák csaholnak a hátam mögött rám tör az üldözési mániám. Ilyenkor megszaporítom a lépteimet, és percenkét fordulok hátra, hogy megbizonyosodjam arról, hogy nem követ senki. Ez a veszély viszont ma éjszaka nem fenyeget. A hold ugyan világít, de az éjszaka a szokotnál sokkal nyugodtabb. Nem szaladgálnak a sötétben az állatok és a kóbor kutyák sem követnek. Egy kis nyugaom lesz urrá rajtam, és már nem loholok, mint egy üldözött kutya. Megengedem, hogy a fáradtság urrá legyen rajtam és sétálva haladok végig az erdőn. Hirtelen egy idősődő férfi kerül szembe velem és elállja az utamat. Amikor megpillantom megállok és megrögönyödve nézek rá. Érzem, hallom, ahogy a szívem a mellkasomban zakatol. Megpróbálok elindulni, de a fickó – egy fűszálat rágcsálva – foyamatosan elállja az utam. A normális emberek ilyenkor mondanának valamit, vagy elszaladnának, de én nem tudok. Csak állok és a pasas arcába bámulok. Amikor megszólal, ha lehet még jobban felidegesítem magam és a lábam már remeg az izgalomtól.
- Hová, hová kisanyám. - mondja és tekintetével végigmér – Ilyenkor egyedül sétálsz az erdőben? Te aztán bátor vagy kisanyám...nagyon bátor kisanyám... kisanyám. Tekintetem a födre szegezem és agyam folyamatosan azon kattog hogyan rohanjak el.
-Kisanyám... na mivan? Hmm... kisanyám.
Miközben ezeket a szavakat ismétli egyre közelebb lép hozzám és érdes kezével megérinti a combomat. Gyorsan megfordulok és elindulok abba az irányba, ahonnan jöttem, de néhány lépés után nekiütközök egy fickónak.
- Szeva' kisanyám! - mondja és mindkét kezével belemarkol a fenekembe. Az arcomat áztató könyekkel nézek a két hapsira és most először egy éles sikoly hagyja el a számat. A támadóim nem szólnak semmit csak felröhögnek. Még soha életemben nem féltem annyira mint most. Amikor az egyikük lefog észeveszetten még élesebb sikoly hagyja el a torkom és kétségbeesett hangon szólalok meg.
- Kérem...kérem...ne bántsanak. Nekem nincs pénzem... kérem.... - Alig ejtem ki ezeket a szavakat mindketten hangos röhögésben törten ki.
- Nekünk nem a pénzed kell kisanyám... nem biza.... kisanyám... mit képzelsz? Rablónak, tolvajnak nézel kisanyám? Ne sértegess kisanyám! - az utolsó szavakat már a képembe ordította és egy hatalmas pofonnal pecsételte meg szavait. - Mi tisztességes emberek vagyunk kisanyám. - mondja a második fickó és elengedi a fenekem, de csak addig, hogy letépje rólam a ruhámat

******

Bocsi, ez egy pocsék kezdő lett -- 676 -- CAZI @ATF

Tárgy: Re: Little girl's in the black forest Hétf. Júl. 09, 2012 8:26 pm

I'm gonna hit and run!

Mikor az ember késő esti halálosnak ígérkező unalom következtében úgy dönt, hogy elmegy az erdőbe futni még véletlenül sem számít rá, hogy történhet valami érdekes. Pedig ez érdekes, nem kicsit , hanem borzasztóan. Na de hol a dolog eleje?

Nagy az erdő, veszélyes az erdő, ne menj oda egyedül, mert bajod esik. Ezek azok a mondatok, amikkel a szülők tömik gyerekeik fejét, nehogy kiszabaduljanak a fák közé egy éjszakai légyottra, aminek aztán egy bokorban nemzett gyerek legyen a vége.
Én rájöttem, hogy az erdő egyáltalán nem veszélyes, épp ellenkezőleg. Engem mindig megnyugtat, hogy nem hallom az autók zaját,a zúgó gépeket vagy az emberi beszédet idebent. Épp ezen gondolkoztam kocogás közben, mikor ezutóbbi megütötte a fülem. A szavakat még nem tudtam kivenni csak azt, hogy férfihangot hallottam majd valami elhaló női suttogást. Konstatáltam....ez nem szerelmes találka lesz és egy macska ügyességével követtem a hangot.
"Kisanyám...,kisanyám" ahogy közeledem úgy hallom egyre többet ezt az idegesítően primitív megnevezést. Célt értem, két férfi állja el egy fiatal és meglehetősen csinos vörös hajú lány útját. Két gondolat mocorog a buksimban: 1. ennek sosem mondták a szülei, hogy ne mászkáljon egyedül,főleg ne éjszaka? 2, Ha jól látom nekem kell a megmentő szerepébe bújnom.
Szép csendesen leveszem a fülhallgatóm és a zsebemben turkálva leállítom a zenét, semmiféle zajt nem üthetek. Lassan és megfontoltan lépek elő a bokrok sűrűjéből és a magam alig több, mint másfél méterével igyekszem igazán rémisztőnek látszani. A nekem háttal lévő férfi még nem észlel, mikor cimborája szája kéjes mosolyra húzódik. Ritka ellenszenves barmok az biztos.
-Ezt nézd meg! Micsoda szerencse, még egy kis vörös!
Nevet fel, a szemöldököm akaratlanul is megemelkedik jelezve a nagy mennyiségű undort és megvetést, amit a két idegen kivált belőlem.
-Amennyiben nem hallottátok volna jól most megismétlem, a lány azt mondta ne bántsátok, ami egyenértékű azzal, hogy hagyjátok békén.
Jelentem ki olyan hangsúllyal, mintha egy két éves gyereknek magyaráznék, láthatóan gyenge értelmi képességekkel vannak megáldva , hiszen még mindig ostobán somolyognak egymásra. Ha azt hiszik egy ujjal is hozzám vagy a másik lányhoz érhetnek...nos, hatalmasat tévednek. Boldogak a lelki szegények mert....nem, igazából nem hiszem, hogy valóban boldogak lesznek, ha nem kotródnak gyorsan el innen.
-Vicces vagy, te kisanyám! Nagyon vicces!
Mondja az egyik és zavaróan lassú lépésekkel próbál megközelíteni, nem szeretem az ostobákat, egyszerűen idegesítenek. Ez a szegény lány meg...mintha csak LED fények világítanának a feje fölött "potenciális préda perverzeknek".
-Barátom, ne haragudj nem tudom értesz e rendesen angolul. Én elmondom olaszul is hátha akkor sikerül fölfognod a problémát azzal a keményen összekuporgatott négy IQddal. Ha detto, lasciarlo in pace!
Direkt voltam szemtelen, tudtam, hogy , ha bajba is kerülök könnyedén megtudom majd oldani a helyzetet, láttam, hogy ezzel az egyszerű mégis tudálékos társalgó hangnemmel a két erőszaktevőnk nagyon nem tud mit kezdeni. Pislogtak egymásra, mint zavart galambok a Szent Márk téren.
-Nem kell a körítés kisanyám, azt viszont látom rajtad, hogy tudod mi kéne nekünk.
Megnyalta a szája szélét, amitől felkavarodott a gyomrom, lassan de biztosan elegem lett a játékból, gyorsan akartam lépni és kihúzni a lábuk alól a talajt. Fáradtan elmosolyodtam, én tudtam mi következik, de ők még nem is sejtették, imádtam ezeket a perceket.
-Na, akkor ragazzi...utolsó esély a boldog végkifejletre, én megadom nektek, mert nem vagyok kegyetlen. Három percet azaz nem több, mint száznyolcvan másodpercet kaptok arra, hogy fénysebességgel távozzatok. Indul!
Az egyik ijedten pillantott a másikra, valószínűleg látta a szememen, hogy nem szórakozom velük, hanem valóban hatalmas bajt fogok okozni, ha nem teszik, amit mondok.
-Mi lesz, ha nem? Mit csinálsz, akkor kisanyám?
A másik láthatóan nem volt ilyen jó megfigyelő, vigyorogva csóváltam a fejem és körülbelül leszámoltam fejben a nekik kirótt időt.
-Én szóltam.
Mondtam és nagy mennyiségű fájdalmat küldtem nekik egy csinos kis mentális csapással együtt, ezeknek hatására alig másodpercek múltán elájultak. Odaléptem mindkettőhöz, hogy ellenőrizzem a pulzusukat aztán, mikor láttam semmi bajuk a lány felé vettem az irányt.
-Ha egyedül vagy ilyenkor az ütsz és futsz stratégia a legjobb, az a lényeg, hogy ne legyen nagy hézag a két tevékenység között. Egyébként Kaidra vagyok, de szólíts csak nyugodtan Kainak.
Mosolyogtam rá biztatóan és kezet nyújtottam felé, nem túlzok, úgy remegett,mint a nyárfalevél. Azt hiszem a kezdeti ijedtség után még nekem is sikerült alaposan lesokkolnom.

Tárgy: Re: Little girl's in the black forest Szer. Júl. 11, 2012 3:36 am

HELP ME!❥

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szörnyű helyzetbe kerülök. Bár rabolnának ki vagy vernének meg, még az is jobb lenne az erőszaknál. Kétségbeesetten próbálok kiszabadulni fogvatartóm kezei közül, de az egyre szorosabban láncol magához. Sikoly már nem hagyja el a számat, sem szavak, tudom, érzem, hogy semmi és senki nem tud megmenteni. Eljött életem utolsó órája. A könnyek csendesen folynak végig arcomon, lehunyom a szemem, hogy ne lássam támadóim arcát abban a pillanatban amikor megcsúfolnak vagy tönkreteszik az életem. Nem akarom látni a kéjt és bujaságot az arcukon, sőt még a hangjukat is kizárnám a fejemből. Csináljanak velem amit akarnak, csak gyorsan és csendben. Úgy csinálják, hogy ne éljem túl, így már nem akarok élni. A szél hidegen fújdogál érzem bőrömön, amit már nem fed ruha. Jobb mellem felől a szakadt anyag hanyagul hull le, szabaddá téve keblemet, de már nem érdekel. Már kezdek beletörődni a sorsomba, amikor egy ismeretlen női hang csendül fel a hátamban. Ijedten kinyitom a szemem és szemügyre veszem a lányt. Úgy néz ki nagyon vakmerő, nem úgy néz ki, mint aki megijed az ilyen őrültektől. Egy darabig könnyektől áztatott arccal nézem és hallgatom, de nem hagyhatom, hogy kockáztassa a saját testi épségét értem. Hang ugyan nem jön ki a számon, de ajkammal próbálom a „szaladj!” prancsot megformálni. Nem tudom a sötérben látta-e, vagy nem a kétségbeesett jeleimet, de nem mozdult meg. Ugyanolyan rendületlenül állt és éles nyelvével odaszólogatott a két igencsak tanulatlan fickónak. Ebben a percben azt kívántam, hogy bárcsak nem lenne itt, bárcsak képes lenne elszaladni, és bárcsak beérnék velem a támadók. Nekem már mindegy mit csinálnak, de ez a lány még elszaladhat, még van esélye. Minden bizonnyal, ha én találnék egy másik lányt egy ilyen helyzetben elszaladnék. Szégyen vagy nem szégyen, de nem állnék meg és bámulnám őket. Olyan messze mennék ahová csak a lábam bír. Valószínűleg a faluban szólnék valakinek, de én soha többé nem mennék még a hely irányába sem. Lehet, hogy ez elég gátlástalan megoldás, de annyira hatalmas bennem a félelem, hogy nem bírnék közbeavatkozni. Csodálom ezt a kislányt, – aki látszra fiatalabb nálam – hogy ilyen nagy bátorsága van. Érzem ahogy az engem szorító férfi keze enyhül és gondolkodóba esik. A másikat viszont szemmel láthtóan még jobban felizgatja a megmentőm vérmérséklete és hevessége. Szinte észrevétlenül csóválom meg a fejem és nem tudom levenni szemem a közelemben álló lányról és nem tudom kizárni fejemből a párbeszédet. A követekező jelent viszont hatalmas meglepetést és megrögönyödést okoz bennem. Eddig csak azt hittem, hogy a kislány tréfál, mit is tud csinálni egy ilyen törékeny teremtés, két benga állat ellen? Hát nem sok mindent, de tévedtem. Fogalmam sincs, hogy mit csinált, milyen mentális képességek hatalmában áll, de a két férfi rongybababaként hullt le a földre és dermedt mozdulatlanná. Néhány másodpercig csak állok, de az ijedtség még jobban urrá lett rajtam. Mit csinált ez a lány? Milyen trükköt alkalmazott a két férfi ellen? Vajon mentalista? Vagy boszorkány? És akkor igazag a legendák, amik Mystic Fallsról szólnak? Hova keveredtem? Ki akarok jutni innen. Addig hátrálok, amíg neki nem ütközök egy fának és zavaros tekintettel nézek a pasasok között álló lányra. Könnyed hangon beszélt hozzám, társalgást kezdeményezve, de ettől nem nyugodtam meg. Lehet, hogy én leszek a következő áldozata, akit megbénít és akkor mindhármunk vérét kiszívja. Megpróbálok valami értelmeset kinyögni magamból, de hangom leginkább egy ijedt tyúk karicsolásához hasonlít.
- Mit csináltál velük? Megölted? és...és... most én következem? Hadarok és ruhám letépett darabját úgy szorítom magamhoz, mintha az meg tudna védeni valamitől.

******

Bocsi, hogy késtem vele -- 579 -- CAZI @ATF

Tárgy: Re: Little girl's in the black forest Szer. Júl. 11, 2012 7:01 pm

I'm gonna hit and run!

Az első három másodpercben még abszolút nem értem a lány reakcióját aztán lassan, de biztosan megvilágosodom. Végül is...használtam a képességem, amit tudvalevő, hogy emberek közelében nem szabadna. Hiszen ő is megijedt tőlem, érzem a belőle áradó nagy mennyiségű félelmet, ahogy elhátrál a közelemből, mintha csak bántani akarnám. Mintha akarnék bántani bárkit is, aki nem szolgált rá. A lány helyett a földet kezdtem el nézni és közben gyötrődtem. Hogy lehetek ilyen ostoba? Hogy lehet az, hogy folyton ugyanebbe a helyzetbe kerülök?

Segíteni akartam, lényegében segítettem is. Nem jobb így? Nem erőszakolták meg, nem is bántották fizikailag, maximum a lelki sebek fájhatnak még egy ideig. Elszaladhattam volna, megtehettem volna hiszen maga a lány is ezt a szót próbálta felém nyögni, csupán már nem jött ki hang a száján. Segítettem, mert segíteni akartam és most mégis így néz rám, akár egy gyilkosra, akár valami furcsára, valamire , ami egyáltalán nem emberi. Mit mondjak neki? Egy kósza "sajnálom" nem lenne elég, meg kéne tehát magyaráznom az egészet? Nem akarom megint elkezdeni, mint pár hónapja Olaszországban. Rómeó is otthagyott,emiatt. Ez a lány is szörnyszülöttnek tart. Nem öltem meg senkit, soha,legalábbis szeretném ezt hinni.

-Nem öltem meg egyiket sem, csak....kis időre kiütöttem őket pár óra múlva szörnyű fejfájással fognak ébredni és nem nagyon lesznek emlékeik erről az estéről.
A lány mondatainak első felét sikerült megfelelően lereagálnom, de most megvagyok lőve. Fogalmam sincs mit kéne tennem vagy mondanom, hogy ne ijesszek rá még jobban, nem hiszem, hogy jót tenne az idegeinek a dolog. Látom a szemén, hogy az előbbi mondatom nem sok változást hozott, remeg a félelemtől. Tudtam, hogy most mondanom kellene valami nagyon megnyugtatót, de mivel a lányt nem igazán mondhatni egyáltalán nem ismerem, nem tudhattam mi segítene rajta.
Van, akin a tények segítenek, ha ő ilyen akkor be kellene számolnom a magáról a pszichikai csapásról annak hatásairól és irányításáról, esetleg a boszorkányságomról és annak mibenlétéről. Na pontosan ez az, amit semmilyen körülmények között nem szeretnék megtenni. Nem lépek közelebb a lányhoz, inkább leveszem a melegítőfölsőm és felé nyújtom, hogy testét legyen mivel eltakarja.
- Ne haragudj, de nem értelek. Ha megakartalak volna ölni , akkor most te is ott feküdnél mellettük és nem lennél tudatodnál. Ehelyett most itt állunk és te engem vádolsz azzal, hogy megakarlak gyilkolni? Elég nonszensz, ha ez lett volna a szándékom nyilván nem mentelek meg. Figyelj, fogalmam sincs mit gondolsz most, de,,,,én nem akarlak bántani. Épp ellenkezőleg, segíteni próbálok.
A fölsőmre nézek majd vissza a lányra, valószínűleg furcsának tart a hangomból előzőleg észrevehető sértődöttség miatt. Itt állunk két eszméletlen test fölött és még nekem áll följebb. Ezt viszont még ráérek tisztázni, első körben azt kéne elérni, hogy ne higgyjen mutáns gyilkosnak.