plotting;; dyler

Azért mondanak lázadónak, mert nem tollal írom a szerelmem nevét a tenyeremre, hanem inkább kitetováltattam magam? Egy két lábon járó művészeti alkotás vagyok. Ha a halálom után lenyúznák a bőröm, valahogy konzerválnák, és elzárnák egy széfbe, párszáz év múltán nyílván többet érne, mint amennyi pénzembe nekem került kivarrattatni magam. Nekem ez így tetszik. Megtehetem. Én meg. Ennyi az egész. Ha tényleg kéne egy ok, hogy miért, az talán az lenne, hogy különbözhessek másoktól. Hogy amikor belépek egy zsúfolt szobába, akkor kitűnjek a tömegből – legyek én, és legyen nem a szobában, hanem körülöttem mindenki más. Nézzenek csak rock sztárnak, nézzenek valaki olyasvalakinek, aki után nyáladzani kell. Élvezem a rajongást. Élvezem, ha tolonganak körülöttem. És vicces az a csalódott, ideges tépelődés másoktól, miközben próbálnak megsérteni, visszavágni nekem, ha elmúlik a varázsom, és rájönnek, minden, amit rólam hittek, nem vág össze azzal, hogy ki is vagyok én.

Enyém a választás. Az életemben szinte mindennel kapcsolatban. Nem emlékszem, hogy valaha is létezett olyan dolog, amit akaratom ellenére csináltattak meg velem. Ha valahol nem éreztem jól magam, nem álltam le szenvedni, hanem vagy tettem azért, hogy máshogy érezzek, vagy csak hagytam a francba az egészet. Biztos önállóbb vagyok, mint mások az én koromban. Ez biztos nem is fontos neked. Nekem sem igazán. Csak nem állok le álmodozni, hanem megteszem azt, amiről álmodozhatnék. Jószerével.

Én vagyok a világ legöregebb tizennyolc évese. Kérek egy gratuláló képeslapot.